Ugrás a tartalomra
Csinnadratta játszóház

Tisztelt szülők!

A Pászti Miklós Művészeti Iskola egy rendhagyó játék délutánra invitálja a hangszeres szakokra járó gyermekeket! Sokaknak a szolfézs óra egyenlő az unalommal, a zeneelmélet pedig száraz és érthetetlen. A zeneiskola tanárai ezen a délutánon azt szeretnék megmutatni, hogy a szolfézs is lehet játékos, vidám és jó hangulatú! „Ki mondta, hogy unalmas a szolfézs?”

Április 20-án 15h-kor nyitja meg kapuit a Faluházban a

Csinnadratta zenés játszóház,

melyben a játék és a zene a főszereplők! A Faluház egyes részein olyan játékokat próbálhatnak ki a gyermekek, melyekkel egyben zenei tudásukat is tesztelhetik, fejleszthetik. Mivel a játékok legtöbbje csoportban az igazán érdekes, a jelentkezőket már korábban – életkor és a zenei évfolyamok alapján - csapatokra osztjuk. Ezek a csapatok egy előre kialakított útvonalon próbálhatják majd ki a különböző zenei játékokat. Szeretnénk, ha minél többen el tudnának jönni, ezért két kezdési időpontra várjuk a jelentkezést: az első „turnus” 15h-kor, a második 16:30-kor kezdődik. A beosztást az előzetes regisztráció és jelentkezés alapján fogjuk tudni majd elkészíteni, ehhez egy online regisztrációs lapot kell kitölteni, melynek linkjét a levélhez csatoltuk - itt lehet megadni a jelentkezéshez és a beosztáshoz szükséges információkat. Ha valakinek megfelelő, kérjük, mindkét időpontot jelöljék be, így mi is jobban el tudjuk majd osztani a jelentkezőket.

 

https://forms.gle/k3tXSg8BQx7eB4GDA

 

A jelentkezési határidő: április 13.

A játék után egy kis süti és üdítő is várja a játékos kedvű résztvevőket - ha szülők közül valaki ezzel is hozzá tud járulni a jó hangulathoz, azt nagyon köszönjük, és kérjük jelezze nekünk a regisztrációs lapon!

Azokkal, akiknek egyébként is aznap lenne a szolfézs órája, tehát ezen a napon nem a megszokott tanteremben, hanem a Faluházban találkozunk a játszóház keretében. Akiknek a szolfézs más napokon van, őket is mindenképp várjuk erre a rendhagyó és remélhetőleg feledhetetlen alkalomra! 

 

Kezdő dátum

Címkék

x

Elérhetőségek

Biatorbágyi Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola
2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 1.
+36 (30) 642-3462
pasztimami@gmail.com


Nagyobb térkép